Felsőoktatási projektet indít az EKINT

Mindenkit sokkolt, ami magyar egyetemeken történt: egyetemi buliban erőszakoltak meg diákokat, majd a botrányt a hallgatói képviselet megpróbálta eltussolni. A hallgatói önkormányzatok  a rájuk bízott pénzekkel is szabálytalanul gazdálkodtak, eközben a kormány kancellárokat nevezett ki az egyetemek élére, akik az intézményekben szinte minden kérdésbe beleszólhatnak, ráadásul hosszú évek óta csökken a felsőoktatás állami támogatása is.

Mit fog tenni az  Eötvös Károly Intézet? Közpolitikai intézetként az EKINT két szabályozási javaslattal, civil szervezetként pedig jogi segítségnyújtással kíván javítani a felsőoktatás magyarországi helyzetén.

Egyetemi ombudsman

Elsősorban a gólyatábori erőszakhoz és a korrupciós problémákhoz hasonló ügyek felderítése és megelőzése érdekében javasoljuk a külföldön jól működő egyetemi ombudsman intézményének bevezetését.

Politikai vitakultúra fejlesztése

A diákok önállóságának és vitakultúrájának erősítése érdekében azt javasoljuk, hogy világos határok között jelenhessen meg a pártpolitika a felsőoktatási intézményekben. Ebben az évben, ezen a két területen az EKINT konkrét szabályozási javaslatot dolgoz ki.

Jogi képviselet precedens értékű ügyekben

Nem csak általánosságban, hanem konkrét élethelyzetekben is segíteni akarunk: stratégiai jelentőségű, precedens értékű, egyetemeket érintő ügyekben jogsegélyt, ügyvédi képviseletet ajánlunk fel.

Miért választottuk ezeket a tevékenységeket?

Az EKINT önállóvá és bátorrá szeretné tenni az egyetemistákat. Akik mernek nemet mondani, ha mások el akarnak tussolni egy botrányt, vagy ha korrupciógyanús ügyekben kérik a segítségüket. Azt szeretnénk, ha az egyetemisták mernének  felszólalni, ha  nem félnének sem a többi diák véleményétől, sem a tanárok esetleges bosszújától.

Hiszünk benne, hogy az egyetemi diákok nem csak iskolába járnak, és nem csak tanulnak, hanem ők a társadalom egyik legfontosabb csoportja: a jövő politikusai, cégvezetői, tanárai és véleményformálói. Ezért különösen fontosnak tartjuk, hogy a közügyekről bátran és meggondoltan nyilvánítsanak véleményt. Olyan iránymutatást készítünk, ami alapján  a pártpolitikusok egyetemi megjelenésének illetve a tanárok egyetemi politizálásának határait ki lehet jelölni . A politikának helye van az egyetemi életben, de nem áraszthat el mindent: ezeket a határokat tárjuk fel.

Egy máshol nagyszerűen működő rendszert szeretnénk meghonosítani Magyarországon: az egyetemi ombudsman intézményét. A közjogi ombudsmanhoz hasonlóan az egyetemi ombudsman feladata az, hogy bármelyik hallgató, tanár vagy dolgozó panaszát kivizsgálja, és a problémákat feltárja. Az ombudsmannal bárki beszélgethet, és a személyes adatai sosem kerülnek nyilvánosságra, vagy az egyetem vezetésének tudtára. Az ombudsman az egyetem bármely iratába betekinthet, bármelyik munkatársat vagy tanárt megkérdezheti és a javaslatait nyilvánosságra hozhatja. Úgy véljük, hogy ez a rendszer hatékonyan csökkentheti a visszaélések számát, ezért az EKINT egyetemi ombudsmani modellszabályzatot fog kidolgozni, ezen túl pedig külföldi esetek példáin mutatjuk be az egyetemi ombudsmanok működését. A modellszabályzatot úgy dolgozzuk ki, hogy azt az egyetemek, hallgatói önkormányzatok a lehető legkönnyebben átültethessék, és egyből alkalmazhassák.

Akit az egyetemen sérelem ér, igyekszünk megsegíteni: stratégiai perekben jogsegélyt nyújtunk olyan diákoknak vagy tanároknak, akiket valamilyen közéleti tevékenysége miatt ér hátrány. Azoknak is igyekszünk segíteni, akiket hátrányosan megkülönböztettek. Fontos és az egyedi sérelmeken túlmutató jelentőségű problémákat keresünk, ahol a bíróság előtt állhatunk ki egy diák, tanár vagy akár egyetemi közösség igaza mellett.

Munkánkat egyetemi fórumokon fogjuk megosztani a magyar egyetemistákkal. Ezen a blogon pedig részletesen bemutatjuk, hogy mit teszünk a következő egy évben, és miért azt tesszük.

Kövess minket ezen a blogon, vagy az Eötvös Károly Intézet Facebook-oldalán!